A szemlélet lényege, hogy ne a betegség, hanem kialakulásának megelőzése legyen a fogorvosi beavatkozások vezérfonala.
A longevity az egészségesen eltöltött életévek maximalizálását tűzi ki célul, s
ennek az elvárásnak a teljesítéséhez a fogak épsége nélkülözhetetlen.
A javaslatokat a páciens életminőségének javítása és fenntartása céljából tesszük, hogy azt tudatos hozzáállással, szokásai megváltoztatásával s ha ez már kevés, a legkorszerűbb orvostechnikai eszközök igénybevételével korrigálhassuk.
A fogakat ért károsodásokat nem tudjuk meg nem történté tenni, de célunk, hogy azok korrigált állapotukban is hiánytalanul betölthessék eredeti esztétikájukat és funkciójukat.
prevenció: ide tartozik például, hogy mit ne tegyünk a fogainkkal, illetve mit javasolt megtennünk mindennap a fogainkkal. Például ne mossunk fogat az étkezések utáni fél órán belül. Fontos továbbá, hogy mindenkinek egyénre szabott praktikákakat kell alkalmaznia szájápoláskor. Máshogyan kell tisztítania a fogát egy 16 évesnek frissen előtört maradófogakkal, mint egy középkorúnak, akinek esetleg impantátummal, vagy híddal pótolt foga is van.
predikció: egyfajta tudományos alapú “jóslás”. Az adott fogat vagy fogazatot érő, jelenben tartóssá váló hatások milyen következményekkel járhatnak a jövőre nézve, ha nem változtatunk semmin? Ha például nem teszünk koronát egy repedt vagy gyökérkezelt fogra akkor az nagy eséllyel le fog törni, rossz esetben ez a fog eltávolításához is vezethet. Ha például nem zárjuk a fogak közti hézagokat, ahová rendszeresen beszorul az ételmaradék, akkor a rést határoló fogak szuvasodásával kell számolnunk hosszútávon.
protekció: ide tartozik a definitív fogorvosi ellátások zöme. A fogakat érő hatások megváltoztatásával, illetve fogorvosi beavatkozással kerüljük el a káros következmények létrejöttét. Egy gyökérkezelt fogra például valamilyen csücsökvédelmet alkalmazunk, azaz koronát, vagy betétet ragasztunk. Ha valakinek mélyen barázdáltak a fogai és akár genetikai okból erősen hajlamos a fogszuvasodásra, akkor barázdazárásokkal óvjuk meg a fogakat még a szuvasodás létrejötte előtt.
Nézzük ezt egy egyszerű példával:
1. (protekció) Dentálhigiéniai kezelést javasolunk, melynek folyamán a nem megfelelő technikával végzett fogmosás és a lepedék elmeszesedésére való hajlam miatt lerakódott fogkövet dentálhigiénikusunk eltávolítja, így megakadályozzuk az ínysorvadás létrejöttét. Egészséges, megfelelő otthoni fogtisztítással fenntartható állapotokat teremtünk.
2. (prevenció) A szájhigiénés beavatkozás után egy 15 perces szájhigiénés tanácsadás alkalmával a dentálhigiénikus egyénre szabva elmagyarázza és demonstrálja a helyes szájápolás menetét, megakadályozva ezzel a fogínyt károsító és a hosszútávon fogak meglazulását okozó fogkő lerakódását, a funkció elvesztését azaz a harapás gyengülését
3. (predikció) Kiértékeljük, hogy az egyéni hajlam, táplálkozási és szájhigiénés szokások alapján egyénre szabva páciensünknek mikor javasolt újabb kontrollon megjelenni. Így időben észlelhetjük az esetleges szájápolási hiányosságok következményeként az ínyt krónikusan károsító fogkő jelenlétét .
Ezt a fajta szemléletet ugyanezen séma alapján alkalmazzuk például szuvasodások, megrepedt fogak, vagy sérült illetve pontatlanul záródó fogpótlások, vagy foghiányok esetén is.
Cél tehát a megfelelő tisztítás megtanításával jól fenntartató, pontossága okán tartós fogpótlások készítése, funkcionálisan kielégítő és esztétikailag természetes fogazat megtartása, létrehozása, illetve ennek rendszeres ellenőrzése. Ideális esetben a páciensek is a prevenció, predikció és protekció elvei mentén igénylik fogászati ellátásukat.
