A gyökérkezeléssel történő fogmegmentés végső célja, hogy az adott fog közel ugyanolyan funkcióval illetve esztétikával szolgálja a rágást/harapást illetve mosolyunkat, amint azt tette korábban.
Talán kevésbé ismert a páciensek számára, hogy a gyökérkezeléssel egyidőben:
- a fogszuvasodás eltávolítása és a gyökércsatornák tágítása jelentős foganyag veszteséggel jár, azaz a fog struktúrálisan meggyengül.
- Az elhalt, illetve fogideg eltávolításon átesett fogakban -az érző beidegzés hiányában- megszűnik a túlterhelés elleni reflexes védelem.
A fog meggyengülése és az érző funkció elvesztése a fog későbbi törésének megnövekedett veszélyével jár.


1. központi barázdában szétrepedt fog 2. ugyanezen fog idegkamrájának feltárása után a repedés mélysége is láthatóvá válik (kedvezőtlen prognózis)
A fog repedésének, le- illetve kettétörésének megelőzése érdekében már a gyökérkezelés elkezdésének első lépéseiben “kivesszük” az adott fogat a harapásból, azaz a fog szemközti foggal találkozó csücskeit 1,5-2 mm-rel redukáljuk.
A gyökértömés elvégeztével pedig mérlegeljük, hogy szükséges-e ideiglenes műanyag korona készítése az elkövetkező 3-6 hónapra.
A fog végleges ellátásának céljából korona (gyökércsappal vagy anélkül), onlay, illetve endokorona készítése javasolt. Ezek valamelyike jelenti a fog számára biztonságos hosszútávú megmaradást, a további repedés illetve törés elleni védelmet.
1. Legtöbb esetben a gyökértömött fogakra korona készül. A koronával gyakorlatilag egy rendkívül pontosan illeszkedő “sapka” kerül beragasztásra a fog íny fölötti részére. Ehhez a fog tetejét és minden oldalát kb. 1,5-2 mm-el redukáljuk. Amennyiben nem áll rendelkezésre elegendő magasságú csonk, úgy a gyökércsatornába úgynevezett csap behelyezése is szükséges lehet. Hátsó és elülső fogakra is készülhet.
2. Az endokorona készítése akkor javasolt, amikor kevés hely áll rendelkezésre, azaz a szemközti fog túl közel harap, emiatt hagyományos korona készítése esetén nem állna rendelkezésre elegendő ragasztási felszín. Ez esetben a fog idegkamrajának falait használjuk fel extra ragasztási felszínként. Csak hátsó fogakra készülhet.
3. Onlay készítése abban az esetben javasolt, ha minimális foganyagveszteséggel sikerült elvégezni a gyökérkezelést, de a fog egyik vagy mindkét záróléce hiányzik. Csak hátsó fogakra készíthető.
Mikor lehet elég a tömés?
- Ha a fog kevésbé sérült, a rágófelszín alig érintett, és nincs nagy anyagveszteség, kisőrlőknél vagy frontfogaknál ritkán ugyan, de elég lehet egy jól megválasztott esztétikus tömés.
Összefoglalva:
Tömés: kisebb anyaghiánynál, főleg elülső fogaknál.
Csücsökvédelem (letörés elleni védelem) koronával, onlay vagy endokorona készítésével: nagy rágófogaknál vagy súlyosabb károsodás esetén.
A legjobb, ha a kezelőorvos a fog állapota alapján egyénileg dönt – de hosszú távon a védelem mindig biztonságosabb.
