Állapotfelmérés a fogovosnál

A fogászati szűrővizsgálaton való évenkénti megjelenés jó esélyt jelenthet arra, hogy ne kelljen sürgős időpontot kérni fogfájás megszüntetése végett, illetve időben észleljünk olyan fogkárosodásokat, melyek még nem okoznak panaszt.

Így előre tervezetten, egy 30 perces időpont elegendő lehet arra, hogy alapos, nagyításban végzett szájvizsgálat illetve valamely röntgen képalkotó eljárás (CBCT, panoráma röntgen, kisröntgen) segítségével feltérképezzük a fogak és az azokat körülvevő íny állapotát.

Az állapotfelmérés fontos részét képezi a fogazati státusz dokumentálása is. Ennek részei a fogászati szoftverrel segítségével történő adatrögzítés illetve a fotodokumentáció.

A lyukas, elszuvasodott fogak állapotának fotódokumentálására a legalkalmasabb eszköz a fogászati mikroszkóp. Ebben ugyanis be van építve egy a célra kiválóan alkalmas fényképezőgép is. Ezzel azonban nemcsak öncelúan dokumentálunk, mivel ennek segítségével pácienseinknek demonstrálni tudjuk, hogy pontosan mi a probléma forrása és milyen megoldási javaslataink vannak.

Az első alkalommal célunk a pontos diagnózis, az alapos domumentálás és a páciens számára érthető, átbeszélt és szerethető kezelési terv felállítása, azaz definitív fogellátást ilyenkor legtöbbször nem végzünk.

Mindemellett az sem mellékes, hogy megteremtsük az alapját egy hatékony kooperációnak fogorvos, fogászati asszisztens és páciens között a közös cél, a fogak rendben tartásának céljából.

Nem kerülhetjük meg azonban az emberi tényezőket sem. Fontos a szimpátia kialakulása és bizalom felépítése, majd fenntartása is, melyek hiányában nem képzelhető el egy a páciens számára fenntartható együttműködés. Ebben persze a legnagyobb feladat a fogorvosra és fogászati asszisztensre hárul.

Az első alkalom tehát a fogorvos szempontjából jó lehetőség szakértőként és emberileg is megnyerni páciense megelőlegezett bizalmát, bármilyen rövid is ehhez 30 perc.

http://www.mikroszkoposfogtomes.hu